2. nap: Kiskunfélegyháza-Szarvas-Nagyvárad - 220 felett!

A tervezett útvonal végig sík terepen halad..

Tervezett távolság: 205 km, de ahogy a tegnapi, ez is kicsit hosszabb lett. Mivel a telefonom, amivel navigáltam és a kilométereket számoltam, 173 km után lemerült, a többit csak becsléssel tudom megállapítani: 220 és 225 km volt a teljes napi táv, ami személyes csúcs nekem. Azért volt igazán nehéz, mert előző nap is túlságosan kifáradtam.

Nagyjából sikerült ezt az útvonalat követnem, azaz Lakitelek, majd Szarvasig lényegében a 44-es út vonalát követtem, amelynek kicsi a forgalma, mert mellette fut az új M44-es autóút.

Mögöttem látszik a jó bicikliút, az autóút mellett az Alföldön, útban Lakitelek felé.

Latyi, aki gyermekkorom óta barátom, utánam hozta Kiskunfélegyházáról a hűtőben felejtett tejberizst. Ha pontosan látszana a háttérben az autójának rendszáma, akkor azt is mondhatnám, hogy zarándokutamon egy pap is elkísért.

Latyi édesanyja titkos receptje szerint főzött tejberizsének maradéka, mellyel tegnap este várt. Ez volt az ebédem a mai napon.

Megállék a kanyargó Tiszánál...

Kerékpárom a hídon, a magyar zászlóval, és csomagjaimmal.

Kunszentmártonban a Semzi albán pizzériában töltöttem a bicikli akkuját, magamba pedig a finom tejberizst egy kis sörrel lecsúsztatva.

Ahogy az aktuális pozícióm mutatja a térképen, itt nem a 44-es úton mentem, azaz mégsem jártam Öcsödön, viszont Fábiánsebestyén közel került. Lakiteleknél kértem egy útvonaltervezést a HuMap-tól, ami ilyen érdekes utakra hozott. Összességében jól navigált, jó utakat mutatott, például az aktuális pozícióig forgalommentes és sima aszfaltutat, viszont a távolságra rövidebbet adott, így majdnem végig abban reményked(het)tem, hogy nem 205, hanem csak 185 km lesz a táv.

A fent jelölt pozíció után viszont földúton kellett haladnom néhány kilométert.

Sajnos napközben erős ellenszél hátráltatott, így meglehetősen fáradtan értem 88 km után Szarvasra, ahol hosszabb pihenőt tettem.

Szarvas után egy hosszabb (igen szeles) szakaszon használtam a rásegítést, majd Szeghalomnál álltam meg újabb töltekezésre (aksi, telefon, sör, kávé).

Innen kb. 40 kilométeren ilyen jó minőségű sima aszfaltos bicikliúton haladtam a Berettyó gátján. Szembe egy biciklista sem jött, találkoztam viszont legalább 10-15 nyuszival és néhány fácánnal, akik vagy egy darabig futottak előttem, vagy beugrottak (repültek) a magas fűbe oldalt. 1986-ban jártam erre először, és eddig az alkalomig utoljára, akkor vízitúrán.

A szeghalomi pihenő után már nem volt szél, és a lemenő napban egyre gyorsabban tudtam haladni.

Most nem passzoltam el a 20.00 órás naplementét, viszont ezután közvetlenül lemerült a telefonom aksija, így hiába néztem volna térképet, navigációt, hiába ígértem, hogy felhívom Gyurit, ha átérek a határon. A gát végén, Berettyóújfaluban kellett bekapcsolnom a lámpákat, és onnan a maradék töltést is kipréseltem a villanymotor aksijából, ami még 15 kilométeren segített a száguldásban. Utána már csak a sötétben hajtottam a jó minőségű bicikliúton, csak a szembejövő autók lámpája zavart erősen. Biharkeresztesen elvesztettem a bicikliutat: jobbra kellett volna kanyarodnom, és úgy továbbmenni Ártándra. Egy villogó rendőrautó a határhoz közel figyelmeztetett hibámra. A romániai oldalon több helyen útépítés volt, de volt bicikliút egészen be Nagyváradra. Nem gondoltam, hogy ilyen hibátlanul megtalálom Gyuriékat a villamos vonalát követve, de sajnos ma is 22.50 volt (magyar idő szerint) mire célbaértem.